Ingyenes szállítás, ha a rendelés több, mint 250 RON

0
Kosár

Solo kártyajáték


39.00 RON

Nincs készleten

A Solo kártyajáték egyszerű szabályaival, és kompakt formájával hamar mindenki kedvencévé válhat. A játék célja, hogy minél hamarabb megszabaduljon a játékos attól a 8 laptól, amelyet osztáskor kapott. A soron következő játékos az asztalra kitett lap alapján minden körben maximum egy kártyát dobhat el. Az eldobott kártya vagy színben, vagy számban meg kell egyezzen az asztalon lévő kártyával. A játék során közbedobás is alkalmazható, ez akkor történhet meg, hogyha valakinek van a kezében olyan lap, amelyik megegyezik az utoljára eldobott lappal. Ezt a lapot eldobhatja a játékos akkor is, ha éppenséggel nem rajta van a sor. Az a játékos, aki nem tud lapot lerakni, annak húznia kell a pakliból egy másikat, a játék pedig a soron következő játékos folytathatja.

A Solot akciókártyák is nehezítik, ezek segítségével akár előnyre is lehet szert tenni, de hátrányba is lehet kerülni. A kimaradás kártya segítségével a soron következő játékos kimarad a körből, ő nem dobhat, és lapot sem vehet fel. Iránykártyát használva, megváltoztathatjuk a játék irányát, ennek a lapnak a színe is kell egyezzen az asztalon lévő kártyáéval, csak ebben az esetben lehet használni őket. A húzz kettőt, illetve a színváltás kártyák segítségével társunkat arra kényszeríthetjük, hogy vegyen fel két lapot, illetve megváltoztathatjuk az utolsó lap színét. Ezek inkább az egyszerű akciókártyák, a bonyolultabbak segítségével olyan akciók hajthatóak végre mint például a kártyacsere egy másik játékossal, körkörös kártyacsere, amely minden játékosra érvényes, valamint a húzz fel négyet+színváltás kártya amely 2 akciót fon össze egy lapba.

Amint egy játékosnak már csak két lap marad a kezében, és azok közül is ki tud játszani egyet, kötelessége bemondani, hogy Solo, ezzel is figyelmeztetve a társakat, hogy neki már csak egy lapja maradt. Ha elfelejti bemondani, és valaki rajtakapja, akkor büntetésből fel kell vennie két lapot. Az utolsó lap kijátszása után a játékosok össze kell számolják a kezükben tartott lapok összegét, és fel kell írják ezeket mínusz pontokként egy lapra. A Solo addig tart, amíg egy játékos el nem éri a -500 pontot, ekkor győztest kell hirdetni, aki az a játékos lesz, akinek a legkevesebb mínusz pontja van.

Életkor: 6+

Játékidő: 20 perc

Játékosok száma: 2-10



6+
mind
0-50


A Solo kártyajáték egyszerű szabályaival, és kompakt formájával hamar mindenki kedvencévé válhat. A játék célja, hogy minél hamarabb megszabaduljon a játékos attól a 8 laptól, amelyet osztáskor kapott. A soron következő játékos az asztalra kitett lap alapján minden körben maximum egy kártyát dobhat el. Az eldobott kártya vagy színben, vagy számban meg kell egyezzen az asztalon lévő kártyával. A játék során közbedobás is alkalmazható, ez akkor történhet meg, hogyha valakinek van a kezében olyan lap, amelyik megegyezik az utoljára eldobott lappal. Ezt a lapot eldobhatja a játékos akkor is, ha éppenséggel nem rajta van a sor. Az a játékos, aki nem tud lapot lerakni, annak húznia kell a pakliból egy másikat, a játék pedig a soron következő játékos folytathatja.A Solot akciókártyák is nehezítik, ezek segítségével akár előnyre is lehet szert tenni, de hátrányba is lehet kerülni. A kimaradás kártya segítségével a soron következő játékos kimarad a körből, ő nem dobhat, és lapot sem vehet fel. Iránykártyát használva, megváltoztathatjuk a játék irányát, ennek a lapnak a színe is kell egyezzen az asztalon lévő kártyáéval, csak ebben az esetben lehet használni őket. A húzz kettőt, illetve a színváltás kártyák segítségével társunkat arra kényszeríthetjük, hogy vegyen fel két lapot, illetve megváltoztathatjuk az utolsó lap színét. Ezek inkább az egyszerű akciókártyák, a bonyolultabbak segítségével olyan akciók hajthatóak végre mint például a kártyacsere egy másik játékossal, körkörös kártyacsere, amely minden játékosra érvényes, valamint a húzz fel négyet+színváltás kártya amely 2 akciót fon össze egy lapba.Amint egy játékosnak már csak két lap marad a kezében, és azok közül is ki tud játszani egyet, kötelessége bemondani, hogy Solo, ezzel is figyelmeztetve a társakat, hogy neki már csak egy lapja maradt. Ha elfelejti bemondani, és valaki rajtakapja, akkor büntetésből fel kell vennie két lapot. Az utolsó lap kijátszása után a játékosok össze kell számolják a kezükben tartott lapok összegét, és fel kell írják ezeket mínusz pontokként egy lapra. A Solo addig tart, amíg egy játékos el nem éri a -500 pontot, ekkor győztest kell hirdetni, aki az a játékos lesz, akinek a legkevesebb mínusz pontja van.Életkor: 6+Játékidő: 20 percJátékosok száma: 2-10
A kosár tartalma
Ingyenes szállítás, ha a rendelés több, mint 250 RON

A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás Manage Personal Data